A Dr. Fövényi József – Dr. Soltész Gyula „Inzulinnal kezeltek kézikönyve” című kötet felnőtt diabéteszesekkel foglalkozó részeit korábbi cikkeinkben 21 részben olvashatták. Ezek a fejezetek részletesen foglalkoztak a vércukor-szabályozással, a diabétesz kórélettani leírásával, a diabétesz egyes formáival, tüneteivel, inzulinkezelésével és szövődményeivel. Ezért ezeket nem ismételjük meg. (az első rész ide kattintva olvasható)
A következő, a gyermekkori diabétesz inzulinkezelése részek tehát csak az előző fejezetek elolvasása után értelmezhető teljességében és feltételezi e fejezetek tartalmának ismeretét. Gyakori utalásokkal próbáljuk az olvasó dolgát megkönnyíteni, illetve a legfontosabb gyakorlati útmutatók, tanácsok leírásánál vállaltuk az ismétlések ódiumát is. Ezek közé tartozik pl. az egyes inzulinrezsimek ismertetéséhez csatlakozó vércukorvizsgálatok kiértékelése. A diabéteszes gyermekek túlnyomó része 1-es típusú, inzulin-függő diabéteszes. Ezért ebben a fejezetben kizárólag e gyermekek inzulinkezelésével foglalkozunk.
Világszerte, így hazánkban is az elmúlt negyed században az 1-es típusú diabéteszes gyermekek száma mintegy két-háromszorosára nőtt és a diabétesz az egyik leggyakoribb krónikus betegséggé vált. Ma Magyarországon hatszáz újszülött közül egy számíthat arra, hogy 15 éves születésnapja előtt diabéteszes lesz. Ráadásul a diabétesz egyre fiatalabb életkorban manifesztálódik, a gyermekek 60%-a 10 évesnél fiatalabb, közel egynegyedük pedig még bölcsődés-óvodáskorú a diabétesz felismerése idején.
A gyermekkori 1-es típusú cukorbetegség lényegében a felnőttkorihoz hasonló állapot, tehát az inzulinkezelés alapelvei is hasonlóak. Mégis számos olyan, elsősorban az életkorral kapcsolatos sajátosság és különbség van, ami az inzulinkezelésben is figyelembe veendő.
A felnőttkori diabétesszel szemben a gyermekkori diabéteszre általában a nagyobb labilitás, a vércukorszint nagyobb ingadozása jellemző, ami megnyilvánulhat abban, hogy a vércukorszint egyetlen nap alatt is széles határok között változik, illetve abban is, hogy az egymást követő napok vércukorszintjei jelentős mértékben különböznek egymástól.
A gyermekkor maga sem egy egységes, homogén életszakasz, az egyes korcsoportok élettani sajátosságai különbözőek, és mivel a diabétesz bármelyik életkorban jelentkezhet, az inzulin kezelés csak az életkori sajátosságok ismeretében lehet sikeres. Jelentős életkori különbségek vannak az inzulinigényben, a vércukor-monitorozás lehetőségeiben és abban is, hogy a szülő és gyermek feladatai és felelőssége hogyan oszlanak meg a kezelést illetően.
A növekedés és fejlődés alapján a gyermek- és fiatalkort négy szakaszra oszthatjuk:
(1) Csecsemő- és kisgyermekkor (5 éves kor alatt)
(2) Kisiskoláskor (6–10 év)
(3) Kamaszkor (10–17 év) A serdülés kezdetét és végét illetően igen nagy egyéni életkori különbségek lehetnek!
(4) Fiatal felnőttkor (17 év felett)
1. A diabéteszes csecsemő és kisgyermek
Ez az életkor a speciális problémák egész sorát veti fel:
A testsúly és testhossz (testmagasság) növekedése igen gyors, bőséges kalória bevitelre van szükség, ami az első hónapokban csak anyatejjel, illetve tápszerrel biztosítható. A szénhidrátbevitel mérsékelhető főzelékek, gyümölcsök, máj- és húsreszelék mielőbbi beépítésével a táplálékba.
A csecsemő és kisgyermek étkezése és testmozgása nehezen szabályozható és mindkettő könnyen kerülhet a gyermek és a szülő közötti konfliktus középpontjába, annak minden anyagcsere-következményével.
Nagyobb a hajlam hurutos és lázas betegségekre és ezek könnyebben okozhatják a szervezet anyagcseréjének és vízháztartásának felborulását.
A csecsemő és kisgyermek még nem képes arra, hogy a kórosan alacsony vagy magas vércukorszinttel járó tüneteket észrevegye és jelezze a szülőnek. A hipoglikémia felismerését az is nehezíti, hogy a csecsemők és kisgyermekek napjuk jó részét alvással töltik és a szülőnek nagyon figyelmesnek kell lennie ahhoz, hogy a hipoglikémia esetleges apró, diszkrét tüneteit időben észrevegye. Gyanút kelthet, ha a gyermek a szokásosnál hosszabb ideig alszik, illetve, ha játszás közben nyugtalanná vagy sápadttá válik, indokolatlanul sír, nyűgös, bágyadtabb.
A testméretek kicsinysége miatt az inzulin igény is kicsi, csecsemőkorban esetleg csak napi néhány egység, 1 és 3 éves életkor között sem több általában 10–15 egységnél. Az inzulin pontos adagolása ezért különösen kritikus, hiszen mindössze már 1 egységnyi változtatás (napi 10 egység inzulin igény esetén) tetemes, 10%-os módosítást jelent.
A felnőtteknél és nagyobb gyermekeknél használatos inzulin-adagoló eszközökkel „pen”, „inzulin töltőtoll” a legkisebb kimérhető inzulinadag 1 egység, és az adagok egy egységenként növelhetők. Ezek az eszközök nem teszik lehetővé az ennél kisebb adagok kimérését és ebben az életkorban nem használhatók. Ezért speciális pen-eket fejlesztettek ki, amelyekkel fél egység inzulin is pontosan kimérhető (Lásd később).
2. A kisiskoláskorú diabéteszes gyermek
Az iskola rendszeresebb életmódra szoktatja a gyermekeket, az étkezés és a testmozgás időpontjai szabályozottabbak.
A lázas, hurutos betegségek ritkábbak és anyagcserehatásuk mérsékeltebb.
A gyermek jobban együttműködik a kezelésben, már képes megfigyelni és elmondani a hipoglikémia és a hiperglikémia tüneteit. Ez a korosztály a legjobban tanítható, fegyelmezett, kezelhető.
A növekedés üteme lassúbb, így az inzulinszükséglet lassabban változik.
Ebben az életkorban már elvárható a diabéteszes gyermektől, hogy meg tudja mérni és minősíteni vércukrát, valamint tudnia kell, hogy mi a teendő alacsony vércukor esetén. Többségük önállóan képes beadni étkezés előtti inzulinját is.
3. A serdülőkorú diabéteszes
A békés, nyugodt éveket a gyors változások korszaka váltja fel. Felgyorsul a testsúly és testmagasság növekedésének üteme, amelyet a nemi hormonok hatására bekövetkező markáns testi és lelki változások követnek. Ezek átélése, feldolgozása a gyermekek számára nem könnyű, gyakoribbá válnak a szülő és gyermek közötti konfliktusok.
A vidám, addig jól együttműködő, vércukrát rendszeresen ellenőrző, fegyelmezetten táplálkozó gyermekből nem ritkán morcos, labilis hangulatú, a szüleivel békétlenkedő serdülő lesz, aki csak vonakodva megy el a gondozásra és megfeledkezik a vércukorvizsgálatokról (esetleg vércukornaplóját hallatlan leleményességgel és kreativitással „kozmetikázza”). Sajnos még az sem ritka, hogy elfelejti az inzulin, többnyire az étkezés előtti bólus inzulin beadását. Az anyagcsere-helyzet sajnos általában kedvezőtlenül változik, a HbA1c szint emelkedik. Ugyanakkor szellemileg érettebbé válva, képes egyre aktívabb partnerré válni a diabétesz kezelésében. Önállóságra törekszik, egyre kevésbé igényli a szülők részvételét. Nagyon fogékony az új információs technológiai fejlesztések iránt, ami jól kihasználható a vércukor adatok telekommunikációs feltöltésében, a cukorérzékelők és az inzulinpumpák használatában.
4. A diabéteszes fiatal
A fiatalkorú diabéteszes teljes mértékben átveszi a saját kezelésének irányítását és arra kell, törekedjen, hogy a lehető legjobb anyagcsere-helyzetet érje el.
A fiatalkorú diabéteszes gondozását a belgyógyász diabetológus specialista végzi. A gyermekgyógyászati gondozásból a felnőttkoriba való átadás optimális időpontja gondos mérlegelést igényel.
Prof. Dr. Soltész Gyula
