Az inzulinkezelés célszerű módja és helye a 2-es típusú diabétesz kezelésében
A 2-es típusú diabéteszben alkalmazott inzulinkezelésnek lehetnek mellékhatásai, mint a fokozott hipoglikémia-veszély, és többször leírták, hogy mellette nő a szívinfarktus, a neuropátia és a retinopátia kockázata, illetve gyakoribbak bizonyos rosszindulatú daganatok is.
Az Egyesült Királyságban 2000 és 2010 között közel 600 háziorvosi praxisban kezelt 84.622 2-es típusú cukorbeteg esetét elemezték az alkalmazott kezelési módok szerint csoportosítva, ezen kockázatokra nézve. Azt találták, hogy ha a kizárólag metformint szedő betegek kockázatát 1-nek veszik, akkor a csak szulfanilurea készítményeket szedők kockázata 43%-kal, a csak inzulint kapóké 80%-kal, az inzulin mellett metformint is szedőké pedig 30%-kal nő. Tehát ez a vizsgálat is bebizonyította a metformin specifikus védőhatását a különféle szövődményekkel szemben. Nem szabad viszont eltekinteni attól a ténytől, hogy az inzulinra szoruló 2-es típusú cukorbetegek idősebbek voltak, a betegségük tartama hosszabb volt, és ezáltal mindenfajta társbetegség és szövődmény fellépésének kockázata nőtt.
(Forrás: J Clin Endocrinol Metab. 2013. április)
A Főszerkesztő kommentárja a 2-es típusú cukorbetegek inzulinkezeléséhez
Az irodalomban számos alkalommal és sokszor különféle oldalról, különböző szempontok hangsúlyozásával közelítik meg a 2-es típusú cukorbetegek inzulinkezelésének a problémáját. Tény az, hogy nemcsak a betegek, de sok esetben az orvosok sem lelkesednek az inzulinkezelés bevezetéséért, melyre az esetek túlnyomó többségében a kelleténél sokkal később kerül sor.
Számtalanszor látjuk, hogy az éveken át 8–9%, sőt nem ritkán 10–11% fölötti HbA1c szintek mellett is folytatják a már teljesen sikertelen tablettás kezelést, nem gondolva arra, hogy a tartósan magas vércukorszintekkel milyen óriási károkat okoznak a beteg szervezetének: sokszor évekkel, évtizeddel korábban lépnek fel a késői szövődmények, illetve következik be a beteg halála.
A másik véglet: számos diabetológus amellett tör lándzsát, hogy a 2-es típusú cukorbetegség diagnosztizálásakor, vagy legkésőbb az ezt követő egy éven belül célszerű megkezdeni az inzulin adását is az alkalmazott orális, elsősorban metformin kezelés kiegészítéseként. Utóbbiak úgy érvelnek – és ebben igazuk is van – hogy a korai inzulinkezelés nagymértékben segíti a beteg hasnyálmirigyének béta-sejtjeit, ezek ilyen esetben akár évtizedeken át még működőképesek maradhatnak, a korán elkezdett inzulinkezelés mellett pedig a szükséges inzulin adag alacsony maradhat, szintén alacsony, 5,5–7% közötti HbA1c szintek megtartása mellett.
Talán a két álláspont, gyakorlat között van a helyes középút.
Meddig várhatunk az inzulinkezelés bevezetésével?
Legkésőbb akkor kell erre sort keríteni, amikor az éhomi vércukor tartósan 7 mmol/l fölött, az étkezés után vércukor 10 mmol/l fölött mozog és a HbA1c szint 8% fölé emelkedik. Ha telnek az évek, és ezek a paraméterek folyamatosan romlanak, akkor a hasnyálmirigy fokozatosan és teljesen kimerül. Ennek kevéssé ismert következménye az, hogy ilyenkor már nem képes teljesen normális inzulinmolekulát a keringésbe juttatni, az elválasztódó inzulin nem válik szét C-peptidre és inzulinra, hanem megnő az elő-állapotot képviselő proinzulin keringésbe kerülő mennyisége, (mely fokozottan érelmeszesedést elősegítő molekula,) valamint a vérbe kerülnek ugyanilyen káros hatású inzulinmolekula-töredékek is.
A késlekedés esetén a káros molekulák mellett mindig megnő a káros koleszterin és a triglicerid szintje, csökken a védőkoleszterin szintje, és mindez együtt felelős a szervezet idő előtti elöregedéséért. Ráadásul ilyen esetben már hatástalan a naponta egyszer, lefekvés előtt adott bázisinzulin, az inzulint már naponta 2–4-szer kell adagolni és szükséges mennyisége meghaladhatja a napi 100 E-et is.
Tehát a háziorvosok és a diabetológusok közös feladata: meggyőzni a beteget az inzulinkezelés bevezetésének szükségességéről, és lehetőség szerint kerülni mindenfajta késlekedést a bevezetésben.
Korai inzulinkezelés és a 2-es típusú diabétesz visszafejlődése
Kutatások igazolják, hogy a frissen diagnosztizált 2-es típusú cukorbetegség kezdetén alkalmazott inzulinkezelés képes megszüntetni a glukóz toxicitást vagy legalábbis lelassítani a betegség kifejlődésének a folyamatát. Ha megszakítják a csökkenő inzulin elválasztás, a máj növekvő glukóz leadása és az inzulinrezisztencia ördögi körét, meg lehet menteni – legalábbis átmenetileg – a megmaradt béta-sejt működést és ez a folyamat visszafejlődését eredményezheti. Tehát a diabétesz kezdetén – vagy akár előstádiumában – alkalmazott rövid időtartamú inzulinkezelés a hasnyálmirigy „pihentetését” eredményezheti, és megnyújthatja a gyógyszeres kezelés bevezetését szükségessé tevő időtartamot. A referátum ide kattintva olvasható»
Dr. Fövényi József,
főszerkesztő
