DiabFórum magazin – 2024/4 – „Diabétesz Világnap 2024”


Diabétesz Világnap 2024

A cukorbetegség és a jóllét a 2024-2026-os Diabétesz Világnap témája. Megfelelő hozzáféréssel a cukorbetegség kezeléséhez és a jóllétük támogatásához minden cukorbeteg esélyt kap arra, hogy jól éljen.

Túl kell látnunk a vércukorszinten egy jobb diabéteszes életért

Csatlakozz »

Recseg-ropog

Dr. Fövényi József, orvos-főszerkesztő

Dr. Fövényi József, orvos-főszerkesztő

A világ minden országában probléma van az egészségüggyel, de mint magazinunk egy-egy referátumából kitűnik, ezek mértéke különböző. Hazánkban 30 éve nemhogy javulás nem történt, de már az összeomlás szélén állunk. Egy bekezdésben a legfontosabb problémákra csupán utalni lehet. Ezek egyike a fejnehéz kórházcentrikusság, mely roppant drága és fenntarthatatlan. A kórházak egyharmadát-felét már régen be kellett volna zárni, de ezt a kormányok politikai gyávaságból – szavazat-, ezáltal hatalomvesztéstől való félelem miatt – nem lépték meg. Az alapellátás és ambuláns szakellátás nagymértékű megerősítése helyett e téren is leszálló ágban vagyunk. Ordító a forráshiány, a GDP-nkből az állami egészségügyre arányosan feleannyit költünk, mint a sokkal magasabb nemzeti jövedelemmel rendelkező Ausztria. Közben a lakosság öregszik, a születésszám csökken, egyre több a krónikus, drága terápiát igénylő beteg, rohamosan fogy a lélekszámunk, és folyamatosan csökken az alapellátásban részt vevő orvosok-szakdolgozók száma. Mindehhez hozzájárul az extrém módon felfokozott centralizáció, a problémák megoldásáról nem helyben, hanem – többnapos-hetes késéssel – a magasabb szinten, rálátás nélkül döntenek. És ami talán a legrémisztőbb: döntések meghozatalakor és kommunikálásánál teljes mértékben hiányzik az őszinteség, az átláthatóság. Mindent, ami számunkra életbevágó, titkosítanak. Helyette megvetően lekezelik a szakembereket, és a döntéseket erőből hajtják végre. Meddig mehet ez így tovább? Nem tudom, és sajnos más se tudja…

Ami a diabéteszeseket illeti, a Sportos Cukrosok egy október elejei többnapos rendezvényén merült fel a kérdés, hogy miért van az, hogy amíg a cukorbeteg gyerekeket mind a szakma, mind a civil szervezetek intenzív edukációban részesítik, addig a 20 éves kor után 1-es típusú diabéteszben megbetegedett „LADA”-sokat edukáció szempontjából nagyon mostohán kezelik. Ennek oka egyszerű: míg a körülbelül 5000 diabéteszes gyermek ellátására és edukálására majdnem elegendő szakemberrel rendelkezünk, addig a felnőttkorba lépett cukorbeteg gyerekekkel együtt a legalább 30 000 LADA-st, tehát a mintegy 50–55 000 fős 1-es típusú diabéteszest, akik mellett még egymillió 2-es típusú beteg szorul gondozásra, ill. évente szakellenőrzésre, arányaiban roppant kevés felnőtt diabetológus látja el. Egy 15-20 perces, jó esetben félórás vizit alatt nem jut idő edukálásra, még jó, ha ki tudják értékelni az anyagcserehelyzetet és fel tudják írni a gyógyszereket és a segédeszközöket.

A továbblépéshez „csupán” pénz-paripa-fegyver, vagyis megfelelő finanszírozás, két-háromszoros létszámú orvos és szakasszisztens/edukátor, valamint jól felszerelt edukációs helyiségek és eszközök kellenének, ha lennének, kiegészítve a szintén finanszírozandó telemedicinális beteggondozással. Egyetlen ilyen irányba tett lépést nem látok, és sajnos a döntéshozók is csak szavakban helyezik a hangsúlyt a prevencióra és az edukációra. De reménykedjünk, talán 20-30 év múlva ez is megvalósul. Addig csupán ki kell bírni.

A főszerkesztő:
Dr. Fövényi József

A tartalomból:

Köszöntő: Recseg-ropog
Egri Nemzetközi Cukorbeteg Találkozó és Konferencia
Kezelés:
– Alacsony vércukorszint: mikor tekinthető veszélyesnek?
– Az inzulinrezisztencia fajtái
. A Cardiomyopathia diabetica újradefiniálása
– Semmelweis HELP mobil- és webalkalmazás
– Az inzulinkezelés formái 1-es típusú diabéteszben – múlt, jelen, jövő
– Remissziós fázis 1-es típusú diabéteszben
Gyógyszer:
– Magyarországon forgalmazott vércukorcsökkentő tabletták és injekciós készítmények (2024. október)
Gyermekdiabétesz rovat:
– DiabAkadémia
– Edzőtábor diabos felnőtteknek
– Sportos Diabétesz Világnap
– Győri cukik: Egy életre szóló élmény!
Felhívás: Molka kiadványok a kórházi osztályoknak
Szurikáta Családi Nap
Telemedicina:
– DCont.hu; Caresens – Szenzor használat 2-es típusban
– CGM-vizsgálat: CGM használata LADA típusú diabéteszben
– Alacsonyabb légnyomás: Repülés és cukorbetegség
A Springmed Kiadó ajánlata
Lapszemle:
– A szakrendelői várólistáról
– Ügyeletről, mentésről, alapellátásról
– Semmibe veszik az időpontot
– Ha valakinek nincs egy haverja…
– Könnyen lehet sok pénzt rosszul elkölteni az egészségügyben
– Mintha nem a hardver, hanem a szoftver hiányozna az egészségügyből
– Két olyan életszakasz is van, amikor felgyorsul az öregedés
– Jobban élünk, mint 22 éve
– Koronavírus és IQ
– A klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért
Kishírek, kutatások…
Táplálkozás, diéta:
– Nyolcfajta élelmiszer, amely alig emeli a vércukrot
– A „MIND étrend”: egy új út az egészséghez
– Daganatos betegségek megelőzése és kezelése
– Kapcsolódó receptek

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings